Az Intrum Zrt. Európa vezető követeléskezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoportja, amely 2017-ben az Intrum Justitia és a Lindorff egyesülésével jött létre. A vállalat több évszázados múltra tekint vissza, Európa 24 országában és Latin-Amerikában (Brazília) is jelen van, több mint 10 000 munkavállalóval.
Cégeknek és szervezeteknek is dolgoznak. Minden ágazatban segítenek a kintlévőségek kezelésében és a vállalkozások fejlesztésében. A piacon az Intrum nyújtja a legszélesebb körű szolgáltatáscsomagot. Az adminisztratív, a jogi és a nemzetközi behajtáson túl megelőző szolgáltatásokkal és lejárt lakossági követelések megvásárlásával segítik üzleti partnereiket.
Amikor a megbízók igénybe veszik a követeléskezelési szolgáltatást, azt szeretnék, hogy időben hozzájussanak a szolgáltatásuk, termékük ellenértékéhez és szeretnének ehhez sikeres megoldást találni. Az Intrum abban érdekelt, hogy az ügyfelek a tartozás megfizetése után is bízzanak a megbízókban és továbbra is az ő szolgáltatásait vegyék igénybe. Büszkék arra, hogy tevékenységük során szem előtt tartják az etikus magatartást és arra törekszenek, hogy az innovációt és a hatékonyságot képviseljék az iparágukban. Vezető szerepet vállalnak az egészséges gazdaság felé vezető úton. Céljuk, hogy tartós eredményeket érjenek el, és az államigazgatási szervekkel és más érintettekkel közösen megteremtsék az egészséges gazdaság alapjait.
Az Intrum eltökélten hisz a fenntartható gazdaságban és fontosnak tartja, hogy edukálja a jövő generációit a pénzügyi tudatosság terén. Ezért hozták létre 2017-ben a fiataloknak szóló Zsebpénzügyes vetélkedőt, amely játékos formában segít megismerkedni olyan mindennapi életben szükséges tudással, amely az iskolai oktatásból kimarad. Ha költekezésről van szó, érdemes felállítanunk a fontossági sorrendet. Nem árt tisztában lenni a költéseinkkel, jövőbeni céljainkkal. Minden helyzetre fel kell készülnünk, hiszen minden jel arra utal, hogy a jövőben nagyobb szükségünk lesz a pénzügyi tudatosságra, mint a 21. században eddig bármikor.
Az Intrum célja a Zsebpénzügyes létrehozásával, hogy bővítse a 16 évnél idősebb középiskolás diákok pénzügyi-gazdasági és életügyekkel kapcsolatos ismereteit, terjessze az általános tudatos gondolkodást.
A 2022-es Zsebpénzügyes során két gimnazista barát által alapított start-up vállalkozás fejlődéstörténetét kísérheted végig a kezdetektől egészen a siker küszöbéig!
Történetünk hősei, Fanni és Bence végzős gimnazisták, akik elhatározzák, hogy saját vállalkozásba kezdenek: újrahasznosított műanyagból 3D nyomtatóval egyedi, sorszámozott szemüvegkereteket gyártanak. Az ötletbe startupként vágnak bele, a cél pedig a stabilitás és az anyagi biztonság megteremtése a verseny végére. Csapatoddal a verseny során Fanni és Bence vállalkozásával kapcsolatban felmerülő élethelyzeteket és pénzügyi, gazdasági kérdéseket kell majd megoldanotok.
Jelentkezni 2 fős csapatban tudtok, itt a honlapunkon. Fontos, hogy mindkettőtöknek 16 évnél idősebbnek kell lennie, de még középiskolás jogviszonnyal kell rendelkeznetek az első forduló indulásakor. Emellett egy tanárt is szükséges felkérnetek, akinek szintén csatlakoznia kell a weboldalon hozzátok. Ő lesz a mentorotok, aki segít nektek a játék során. (Egy tanárnak több csapata is lehet!)
Az első forduló október 5-én veszi kezdetét, amit további négy követ egészen november végéig. Minden turnus rostaként működik, így csak az adott körben jól teljesítő csapatok juthatnak tovább a következő fordulóba.
Amellett, hogy rátermettségeteket összesen 7 millió forint összértékű nyereményekkel, fesztiválbelépőkkel és menő kütyükkel fogjuk díjazni, tanáraitok, valamint iskoláitok sem maradnak ki az ajándéközönből. A hírnév és a siker pedig már csak hab a tortán!
A játék legelső fordulójában egy online feleletválasztós kvízzel találkozhattok, mellyel ráérezhettek a vállalkozás ízére. Ebben a körben olyan kérdésekkel fogtok találkozni, amelyek az alapvető pénzügyi és gazdasági ismeretek mellett a mindennapos életben előforduló helyzetekre épülnek. Minden kérdés esetében 4 lehetséges válasz közül kell kiválasztanotok a helyes megoldást, és fontos szem előtt tartani, hogy csak 1 jó válasz adható meg. Ahogy azt ti is tudjátok, az idő pénz – ezért a válaszadási időt is mérni fogjuk, amiért pontokat kaptok, ezért érdemes a gyorsaságra is figyelni!
Ha az első kör akadályait sikeresen megugrottátok, és ott vagytok az 1024 továbbjutott csapat között, akkor a második fordulóban egy szórakoztató, show jellegű élőben streamelt kvíz vár rátok Kovács Áron és Zola műsorvezetésével. A feladatok továbbra is általános pénzügyi és életviteli kérdéseket tartalmaznak, összesen 20 kérdést kell majd megválaszolnotok.
A harmadik fordulóba bejutó 512 csapat egy virtuális történetbe csöppenhet bele, amiben 10 állomáson keresztül követhetik nyomon Fanni és Bence útját, akik hatalmas kihívásokkal találják szemben magukat vállalkozásukkal kapcsolatban. Ehhez hozzátartoznak majd mind a várható, megtörtént problémák, mind a váratlan, S.O.S. jellegű vállalkozói tűzoltások is. Fanni és Bence azonban rátok számítanak a megoldásukban! A 10 állomásból álló feladatsort 48 óra alatt kell teljesítenetek, és a helyes válaszok mellett ismét értékeljük a gyorsaságot, hiszen a fennmaradó percekért is pontok járnak.
Ha a harmadik kanyart is sikerrel vettétek, és a 256 továbbjutó csapat között szerepeltek, akkor jöhet a többszintes kiesési rendszerre épülő negyedik forduló. A forduló 5 nehézségi szintből áll: minél nehezebb egy szint, annál több pontot ér a helyes válasz, de annál nagyobb a bukás esélye is! A csapatoddal minden szinten előre megadott számú kérdésre kell helyesen válaszolnotok, de csak limitált számú lehetőségetek van a bizonyításra. Rossz teljesítmény esetén ugyanis addig estek vissza a korábbi szintekre, míg minden nekifutási lehetőségetek elfogy. A játék végére csak a legjobb 8 csapat juthat tovább a végső megmérettetésre!
Ha ti is ott vagytok a 8 döntőbe jutott csapat között, akkor már egészen biztos, hogy magatok is fel tudnátok építeni egy vállalkozást! Ahhoz azonban, hogy erről meggyőzzetek minket, meghívunk titeket a kétnapos élő budapesti döntőre, ahol egy általatok kidolgozott esettanulmányt kell prezentálnotok szakmai zsűrink előtt. A rendezvényen készségfejlesztő workshopokkal is készülünk nektek, valamint Kovács Áron ismét vár majd benneteket egy rövid, de annál izgalmasabb villámkvízzel!